Megöltem egy embert. Csak még nem következett be a halála.

Szeret engem. Én is szeretem őt. Ez mindig is így volt, csak közben nem úgy alakultak a dolgok, ahogy kellett volna.

Amikor anya megcsalta apát, én mindig támogattam őt. Nem is igazán tudom már, hogy miért. Csak úgy éreztem, hogy nekem támogatnom kell őt. Néha elgondolkodtam azon, hogy vajon helytelenül cselekszem, vagy nem, de végső soron mindig elhessegettem magamtól ezt a gondolatot.

Volt, hogy a szüleim, vagy a nagymamám megütöttek. Nem igazán volt verésnek mondható, és nem volt brutális, de azért elég nagy nyomot hagyott bennem. Ezek ellenére is nagyon szerettem őket, és szeretem most is, de ahogy nőttem, annál nehezebb volt kezelni a pofonokat. Nem kaptam gyakran, de a kamaszkor eléggé felnagyította a fájdalmat. Nem is a fájdalom volt rossz benne, hanem azok a tekintetek, amik a szeretteim arcára ültek az ütés előtt. Anyával egyszer úgy összevesztünk, hogy leköpött. Neki volt, hogy visszaütöttem. Ő azért elég brutális volt.

A legjobb barátnőmmel(aki sajnos már nem a barátom) szóba került ez az egész. Ő felháborodott, és azt mondta, ez bűncselekmény, és hogy apának börtönbe kellene ülnie. Amit ő nem értett, az az volt, hogy anya és mama is megütött, sőt, anya sokszor még rosszabb volt, mint apa. Attól a naptól kezdve gyűlölte apámat.

Eleinte nem mondtam el neki, hogy anya csalja apát, csak azt, hogy már nem szereti. Ő is hasonló cipőben járt, mint én, és neki is az anyukája volt hűtlen, ezért nagyon erősen elítélte azokat a nőket, akik ilyet tesznek, és még csak nem is szégyellik. Megértem őt. Nagyon szeretem, ő volt a mindenem. Nem is tudom, mi volt ez igazán, csak azt tudom, hogy gondolkodás nélkül meghaltam volna érte.

Ő is anyát támogatta, mert őt ismerte jobban, és én is őt vetettem fel ezek után jó fényben. Egyre többször mondta, hogy érjem el, hogy elváljanak a szüleim, mert ez nem élet. Ő is ezen dolgozott a saját családjában. Mivel ő ezt akarta, én is ezt kezdtem akarni, és a dupla uszítás hatására hamarosan már rá sem tudtam nézni apára hányinger nélkül. Gyomorgörccsel mentem haza minden nap. Alig ettem, egyszerűen nem éreztem az éhséget. A hugom kórosan sovány lett, az önbizalomhiány, és a családi problémák együttesen intézték el az egészségét.

Nem voltam hajlandó apával megbeszélni semmit. Emlékszem, mindig azt kérdezgette, hogy mi a bajom, hogy miért csinálom ezt. Én nem mondtam semmit, vagy csak annyit vágtam hozzá, hogy nem kellett volna verni minket egész gyerekkorunkban. Akkor azt mondogattam magamnak, hogy ő ezt nem értheti, pedig szimplán az történt, hogy meg sem tudtam fogalmazni értelmesen, hogy mi a bajom, mert nem is nekem volt igazán bajom. Egyszer az éjszaka közepén zokogva jött be hozzám a szobába, és csak letérdelt mellém, átölelt, és sírt. Én is megöleltem, és csak értetlenül, zavartan néztem magam elé, és kérdezgettem tőle, hogy miért sír. Aztán könnyes szemmel rámnézett, felállt, és kiment a szobából. Nem is értettem az egészet.

A tőle való félelmem napról napra, a semmitől is nőtt, ha pedig történt valami, akkor helyeseltem magamnak. Egyre rosszabb lett minden. Hugomat is felpangáltam apa ellen. Nagyon sokszor aludtam a nagynénémnél, még iskolaidőben is. Egyszer egy teljes hétig néluk voltam. Hihetetlen, hogy nem mondta azt a nagynéném, hogy takarodjak, mert elege van belőlem. Anya is gőzerővel bizonygatta neki, hogy apa a rossz, és ő tehet mindenről. Szegény, el is hitte, de mindig fenntartásokkal kezelte anyát a házasságtörés miatt, és azt mondogatta neki, hogy le fog bukni. Végül nem így történt, nem derült ki a válás előtt a megcsalás. Így utólag belegondolva, elég nagy kár, mivel ha kiderült volna, akkor anya nem tudta volna mindenéből kiforgatni apát.

Anya öröksége a bankban volt. Apa 175.000 forintos, és anya 90.000 forintos fizetését feléltük. Jól éltünk, meg volt mindenünk. Apa mindig haragudott anyára, mert nem tudta, hogy tud anya ennyi pénzt elkölteni, mivel nekünk nem adtak külön zsebpénzt minden hétre, és a számláink sem fájtak ennyibe. Azóta már én is tudom, hogy anyának költekezés terén nincs akadály.

Anya egy forintot sem akart hagyni apának, és a kocsit is vitte volna. Nagy nehezen lemondott az autóról, és egy millió forintról. Amit mi nem láttunk át, az az, hogy a 75 éves nagymamám összekuporgatott temetkezési pénze ezen a számlán volt, és meghaladta az egy milliót.

Kisemmiztük az apámat és a nagymamámat, mert közösen tettük. Nem csak, hogy asszisztáltam neki a lopáshoz, hanem uszítottam, még azt a keveset sem hagytam volna meg nekik.

Mama támogatta apát ezekben az időben. Neki hihetetlen volt, ami történt. Egész életében a családjáért élt, gürcölt, húzta az igát, szépítgette a házat. Erre egy év leforgása alatt minden tönkrement, a felesége, és a két lánya pedig otthagyta semmi nélkül, és utólag kiderült, hogy fel is szarvazták.

Apa mára szorongásos depresszióban szenved, kedélyjavítót szed. A szíve körüli erek közül egymegfelelően, a többi alig működik, és sok teljesen leállt.

Ha kicsit okosabb lettem volna, akkor sok mindentől meg tudtam volna védeni őt. Magamat tartom főként hibásnak, mert anya nélkülem is megcsalta, és elhagyta volna őt, de ha én a dolgok mögé tudtam volna látni, akkor ma nem lenne ilyen állapotban.

Nem azt érdemelte, amit tőlem kapott.